2015. augusztus 29., szombat

9. fejezet / Grace

4 megjegyzés:
Sziasztok!
Meghoztam a legújabb fejezetet, ezúttal ismételten Grace szemszögéből. Jó szórakozást hozzá!
A rész ismételten hosszúra sikeredett.
Puszi: Lena


„Az élet rövid. Bármi megtörténhet, és általában meg is történik, szóval nincs értelme ülni és a sok "ha"-n, "és"-en és "de"-n gondolkodni.”
- Amy Winehouse

Grace

Mi mást várhat az ember lánya az első napján az új suliban, minthogy fogadásokat kötnek rá, melyik srác fogja legelőször megfektetni. Ugyan Rebecca felkészített, mire számítsak, mégis élt bennem a remény, hogy esetleg a diákok nem fognak élni a jogukkal, hogy rólam pletykáljanak. Néhányan azonban hobbiszinten próbálták megfejteni a múltamat, mindenféle történet szárnyra kelt rólam, aminek még csak alapjai sem voltak. Nem mondom, hogy egyik sem zavart, mert igenis bökte a csőrömet a sok gyűlölködő pillantás, amivel a lányok megajándékoztak, ha elhaladtam előttük. Zavarta őket, hogy kikerültek a rivaldafényből. Nem is sejtették, hogy önként és dalolva adtam volna át a helyem bárkinek. Azt viszont még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont Cameron lesz az, aki a védelmemre fog kelni, és néhány óra leforgása alatt megszüntetni a folytonos sugdolózásokat. A „ha szemmel ölni lehetne, már hallott lennél” pillantások is megszűntek. Sőt néhányan már mosolyogni kezdtek rám. Fogalmam sem volt, hogy Cameronnak ekkora befolyása van az iskolában, vagy egyszerűen csak túlzottan félnek tőle a többiek, hogy kivívják a haragját. Meg kell mondjam, sosem szerettem, ha valakinek a védelmére szorultam, viszont igenis vonzónak találtam, amit Cam tett értem. Ő volt az első, aki ilyesmit csinált miattam, ezzel vállalva a kockázatot, hogy nagy bajba is kerülhet. Tudom, ha nem állítom meg időben, kórházba juttatja azt a nagyszájú csávót.
- Ó, ez elképesztően szexi volt – Becca egész délután a Cameron féle akcióról beszélt. – És azt mondod, majdnem megcsókolt? – Úgy fel volt pörögve a kapott információktól, hogy félő volt, világgá kürtöli a folyosón történteket.
- Nem azt mondtam, csak annyit, hogy közel állt hozzá, hogy megtegye. – Igazság szerint egy lélegzetvételnyi távolság volt csupán köztünk. Titkon abban reménykedtem, hogy feladja korábbi „ígéretét”, és nem tartja tovább magát távol tőlem. Tudom, hogy ez egyáltalán nem helyes, mert az utóbbi időben Jasonnel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és nem lenne tisztességes vele szemben, ha közben Cameron után ácsingóznék. Viszont nekem továbbra sem sikerült kiűznöm a szomszéd srácot a gondolataim közül. Mindig megjelent, és vigyorgott rám a pimasz, kisfiús, mégis eszméletlen szexi mosolyával, amitől az ember lába rogyadozni kezd, és önként megy bele bármibe. Megráztam a fejem, mert ismét kezdtem túlzottan is elkalandozni.
Az utolsó óránk testnevelés lett volna, de valamilyen tájékoztatót tartottak a tornateremben. Mindenki a lelátón foglalt helyet, szinte mozdulni sem lehetett anélkül, hogy valakit fejbe ne kólints. Zavartan fészkelődni kezdtem, amikor egy ismeretlen srác ült mellém, és túl közel araszolt. Az első gondolatom az volt, hogy keresek magamnak másik helyet, de ebben a heringpartiban az lehetetlen lett volna. Próbáltam nyugtatni magam, és tekintetemmel Becca után kutatattam. Tíz perce láttam utoljára, de ebben az embertömegben egy olyan apró termetű lányt megtalálni, mint amilyen barátnőm is volt, egyenlő volt az öngyilkossággal. Én sem voltam egy Góliát termet, így esélyem sem volt. Naiv módon élt bennem a remény, hogy esetleg ő talál meg engem. Kreatív lány volt, és bárkin átgázolt, ha arról volt szó.
- Te vagy az új lány, Greta, ugye?
Majdnem! Végül is, ha kíméletes akarok lenni, csak néhány betűt tévedt. – Grace.
- Persze – bólintott. – Hogy tetszik a suli?
Ha nem beszélne ki mindenki, fantasztikus lenne! – Nem rossz. – Közelebb csúszott hozzám, keze végigkúszott a hátamon, majd megállapodott a jobb vállamon. Lehet, hogy itt úgy működik, hogy két mondatot beszélsz valakivel, és máris elég jóban vagytok ahhoz, hogy átkaroljon, de engem igenis feszélyezett.
- Ha szeretnéd még használni azt a karodat, akkor felállsz, és keresel magadnak egy másik helyet – szólalt meg egy mély, szinte mennydörgő hang. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem, a mellettem ülő srác összerezzent, fülét-farkát behúzta, és lehajtott fejjel odébb kullogott. – Leülhetek?
- Nem hiszem, hogy van más választásom – motyogtam. Ahogy Cameron mellém ült, néhány szem ránk szegeződött, de csak addig néztek felénk, míg a mellettem ülő dühös behemót észre nem vette őket. – Mostantól az lesz a hobbid, hogy elüldözöl mindenkit a közelemből?
- Ha szükséges – bólintott. – Nem szeretném, ha belerángatnának valamibe, amit nem szeretnél.
- Értem – feleltem. Néhányan elsétáltak mellettük, Cam pedig közelebb csúszott hozzám. Térde az enyémhez ért. Testemen millió apró bizsergés szaladt végig. Pulzusom az egekbe szökött, és fogadni mernék rá, hogy egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, de a bódító érzés elmúlt, amikor a hangszórókból felcsendült egy ismerős szám. A dallam egészen a csontomig hatolt. Gombóc keletkezett a torkomban, gyomrom egészen picire zsugorodott. Olyan érzésem volt, mintha valaki össze akarná nyomni a fejemet, a falak közeledni kezdtek egymáshoz. A körülöttem lévő zsivajt elnyomta a zene, csakis az énekes hangját hallottam. Agyamat emlékképek támadták meg, hiába küzdöttem ellenük.
A lámpa zöldre váltott, Anya lassan gázt adott, hogy áthaladhassunk a kereszteződésen. Oldalról erős fény világította be az autó belsejét. Aztán egy hatalmas csattanás. Fém ütközött fémmel.
- Grace, hallasz engem? Grace! – Valaki erősen megrázta a vállamat, mire sikerült visszakúsznom a valóságba. Cameron aggódva pillantott le rám. - Jól vagy?
- Igen, azt hiszem – bólintottam.
- Ez nem volt valami meggyőző, szóval megkérdezem még egyszer. Grace, jól érzed magad?
- Igen – feleltem határozottan, legalábbis próbáltam annak tűnni. – Gondolom, most teljesen dilisnek tartasz, amiért egy dal ezt váltotta ki belőlem. De csakhogy tisztázzuk, nagyon régen nem volt ilyen rohamon. Fogalmam sincs, mi váltotta ki ezúttal – magyaráztam. Fogalmam sincs, miért akarom neki minden áron bebizonyítani, hogy normális vagyok, csak egyszerűen nem tudtam befogni a számat. Pillanatok alatt rám jött a szófosás nevű visszatérő betegségem, ami ellen nincs gyógyszer. Csak beszéltem megállás nélkül. Kételkedtem benne, hogy Cameron egyáltalán érti-e, amiről zagyválok.
Óvatosan megérintette az arcomat, ami megállította a szájmenésemet. Másodszorra kerülünk ilyen helyzetbe egy nap alatt, ez már nem lehet véletlen. – Minden rendben lesz. Oké?
- Nem tűnt fel senkinek, hogy kijöttünk? – kérdeztem.
- De, a fél iskola rólunk fog csámcsogni, de nem érdekel. – Egy mozdulattal közelebb húzott magához, és átölelt. Mélyen magamba szívtam férfias illatát, és az ölelésébe fúrtam magam. Karjai olyan erősen tartottak, hogy egy tornádó sem lett volna képes kiszakítani közülük. – Elmondod, miért borultál ki a szám hallatán?
- Ezt a dalt hallottam utoljára… Ez volt az a dal, amit… Ez szólt a rádióban, amikor belénk jött oldalról az a másik autó. Anyukám egyik kedvenc száma volt. – Hangom szinte elhalt a mondandóm végére. Könnyek folytak az arcomon, egyenesen Cameron pólójára, de ő továbbra sem engedett el. Vigasztalóan simogatta a hátamat. Képes lettem volna az egész délutánt a karjaiban tölteni. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, mire képes voltam arra, hogy kibújjak Cam öleléséből. – Köszönöm, hogy kihoztál onnan.
- Semmiség.
- Nem kellene visszamennünk a tájékoztatóra? – kérdeztem.
- Annak már negyed órája vége – felelt. – Menj haza, és pihenj egy kicsit.
- Te hova mész? – Fogalmam sincs, miért volt olyan fontos, hogy feltegyem ezt a kérdést, de tudni akartam, mivel fogja tölteni a délutánt.
- Dolgozom – mosolygott. – Később találkozunk.
Figyeltem távolodó alakját, és minden vágyam az volt, hogy utána rohanjak, a karjába vessem magam, és követeljem, hogy csókoljon meg, de lábaim nem mozdultak, csak miután Cameron már eltűnt a folyosó végén. Nagy nehezen nekem is sikerült rávenni magam, hogy elinduljak. Útközben felhívtam Apát, hogy nem érzem túl jól magam, nem megyek be a kávézóba, inkább otthon töltöm a délutánt Luckyval. Ragaszkodott hozzá, hogy óránként hívjam fel, mi a helyzet. Mire hazaértem tucatnyi üzenet várt rám barátnőmtől. Becca türelmetlenül várta a részleteket.
Hobbit09: Minden rendben van?
Könyvmoly2.0: Igen, csak rossz emlékeket idézett fel az a hülye szám.
Hobbit09: Anyukáddal kapcsolatos, igaz?
Könyvmoly2.0: Igen.
Hobbit09: Hadd kérdezzem meg, Cameron és te hova tűntetek?
Könyvmoly2.0: Csak a folyosón voltunk. Megmentett egy nyilvános leégéstől.
Hobbit09: Istenem, de aranyos.
Haboztam a válaszadással. Ha igazat adok neki, akkor hivatalosan is elismerem, hogy oda vagyok Cameronért, így inkább megpróbáltam kitérni a válasz elől.
Könyvmoly2.0: Gondolom, mindenki rólunk beszélt.
Hobbit09: Igen, szentül hitték, hogy Cameron azért rángatott ki a tornateremből, hogy megdugjon.
Annak ellenére, hogy Becca nem láthatott, elpirultam, és persze eljátszottam a gondolattal, milyen lett volna, ha Cameron úgy dönt, szeretne szórakozni egy kicsit. Ez a srác el fogja venni a maradék józan eszemet is, ha egyáltalán maradt még. Kíváncsi lettem volna, hogy mire képes egy csókja, ha egyetlen érintése mindenféle őrültségre veszi rá a testemet.

***
A Nap sugarai táncot jártak a függönyömön, reggeli szellő kúszott be a résnyire nyitott ablakon. Oldalra fordultam, fejemet a párnámba fúrtam. Fél szemmel az órámra néztem, majd ismét engedtem a rám nehezedő fáradtságnak. Néhány rövid pillanat múlva azonban villámcsapásszerűen pattantak fel a szemeim. Elaludtam. Kiugrottam az ágyból, és rohantam is a fürdőszobába. Normális esetben Apa felébresztett volna, de tegnap este szólt, hogy korán be kell mennie a kávézóba, mert néhány szállító a reggeli órákban fog megérkezni. Szinte fejvesztve rohangáltam az emelet és a konyha között, de még így is esélytelennek láttam, hogy időbe be fogom érni. Mindössze fél órám volt az első óra kezdetét jelző csengőig, és még pizsamában álltam a fürdőszobámban. Tökéletesen meg fogom alapozni a karrieremet a suliban. Világéletemben nem készültem el ennyire gyorsan. Negyed óra múlva már a verandánk lépcsőjén rohantam le. Cameron ekkor készült felülni a motorjára, ahogy megláttam, támadt egy elvetemült ötletem, amit gyorsan el is vetettem, mert semmiképp sem szerettem volna tartozni neki. Már így is sokkal jövök neki. Igyekeztem láthatatlannak álcázni magam, és elsurranni mellette.
- Cica, csak nem késésben vagy? – kérdezte vigyorogva.
- Kitűnő meglátás, Mr. Brown. Ezért Nobel-díjat érdemelne – feleltem. – De ha nem bánod, most megyek.
- Elvihetlek – ajánlotta.
- Ezzel?- kérdően mutattam a motorjára.
- Nem, a garázs mögött parkoló helikopterrel.
- Köszi, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – Cameron már így is listát vezethetne a nekem tett szívességeiről, hogy aztán egy szép verőfényes napon leverje rajtam a tartozásaimat. Már így is plusz perceket veszítettem. Felmerült bennem, hogy kihagyom az első órát rosszullétre hivatkozva.
- Csak egy baráti gesztus. – Felém nyújtotta a bukósisakot. – Cica, gyerünk, így mindketten el fogunk késni, és mindenki azt fogja hinni, hogy együtt töltöttük az időt – vigyorgott. – De ha kihagynád a sulit, abban is benne vagyok.
Dühösen trappoltam oda mellé, és kikaptam a kezéből a sisakot. Elégedetten vigyorodott el. – Segítenél?
- Természetesen – bólintott. Közelebb lépett, és felerősítette rám a sisakot, majd megpaskolta a tetejét.
- Indulhatnánk?
- Semmi akadálya –felelt. Felpattant a motorra, kezét a kormányra tette, és várt.
Meg fogod bánni, Grace – motyogtam magamnak, de tettem egy lépést. Már csak át kellett emelni a lábamat a kétkerekű szörnyeteg felett, de hezitáltam.
- Cica, tényleg el fogunk késni.
- Tudom.
- Sosem ültél még motoron, nem igaz? – kérdezte. Cameron képes belelátni a gondolataimba, ez kezd idegesítő lenni. Megráztam a fejem. – Gondoltam – vigyorgott. – Oké, nincs más dolgod, mint átdobod a másik oldalra a lábad, és kapaszkodsz!
- Erre magam is rájöttem! – förmedtem rá. Most már nem volt visszaút, átvetettem a lábam a másik oldalra, és elhelyezkedtem Cameron mögött. Már csak a karoljuk át Cameront című történettel volt egy kis gondom, de azt Cam orvosolta. Hátranyúlt, megfogta mindkét kezemet, és előrehúzta a mellkasához. Tenyereim a pólójára simultak, éreztem, ahogy megfeszül a teste, de aztán beindítja a motort, és nekem nem maradt más, mint a veszettül kapaszkodás. Mély levegőt vettem, mikor beindította a motort. Tisztában voltam vele, hogy úgy szorítom, mintha meg akarnám fojtani. Az egyik kereszteződésnél megálltunk a lámpánál, Cameron a válla fölött hátrapillantott rám.
- Minden rendben, Cica?
- Igen – bólintottam.
Mire az iskolához értünk, egészen kezdtem élvezni a motorozást, de a világ minden pénzéért sem ismertem volna be, hogy egy kicsit is jó érzéssel töltött el az egész. Néhányan szinte már megrökönyödve néztek ránk, ahogy begurultunk a parkolóba. Tudtam, hogy most már hivatalosan is elkönyvelték magukba, hogy Cameronnak biztosan megvoltam, mégsem zavart.
- Cica, bármennyire is élvezem ezt a helyzetet, most már nyugodtan elengedhetsz – szólalt meg nevetve Cameron, mivel hosszú percek teltek el, mióta megálltunk, én még mindig mellkasát öleltem. Zavartan hátrahúztam mindkét karomat, és azzal a lendülettel le is pattantam a motorról. Jó volt újra szilárd talajt érezni a talpam alatt. Megpróbáltam kibújni a bukósisakból, de valami rettenetesen beakadhatott, vagy az én fejem volt túlzottan nagy, mert nem jött le.
- Cam, ez az izé nem jön le a fejemről.
Mély, öblös hangon felnevetett. Laza mozdulatokkal leszállt a motorról, és mellém lépett. – Mert érzéssel kell csinálni, minden azon múlik, Grace! – Egy pillanat alatt megszabadított a kemény sisaktól. A hajamat alaposan összeborzolta, minden bizonnyal úgy néztem ki, mint egy fésületlen pulikutya. Sehogy sem sikerült rakoncátlan fürtjeimet rendbe tenni, így oldalra léptem, majd előrehajoltam, hogy a teljes hajzuhatagom rendbe szedje magát. Mikor felegyenesedtem, láttam, hogy Cameron különös tekintettel vizslat. Szemei pontosan úgy méregettek, mint az első találkozásunkkor. Valami felébredt bennem, és már majdnem engedtem is a bennem dúló érzelmeknek, amikor megszólalt a csengő.
- Köszönöm, hogy elhoztál – hadartam. – Később látjuk egymást.
Végigrohantam a folyosón, és pontosan az utolsó pillanatban sikerült a terembe érnem. A tanár utánam néhány másodperccel érkezett meg. Minden bizonnyal láthatta a csodálatos futásomat, de mégsem szólt egy szót sem, minden további nélkül belevágott az óra anyagába. Nekem viszont teljesen máshol jártak a gondolataim. Képtelen voltam kiverni a fejemből Cameront. Beleásta magát az elmémbe, hogy onnan vigyoroghasson minden szabad percemben. Nem telt el olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá, vagy ne képzeltem volna el, ahogy odajön hozzám, és elmondja, mennyi mindenben tévedett. Minden vágyam az volt, hogy abbahagyja a távolságtartó viselkedést, de a nyár eleje óta kitart a véleménye mellett, és kezdtem benne kételkedni, hogy valaha is változtatni fog. Én viszont nem várhattam tovább, ha így folytatom, egyedül fogok megöregedni kilencven kutyával a nyakamon. Ha Cameronnak nem kellek, hát cseszheti, nem futok utána. Az első óra utáni szünetben Jason keresésére indultam. Az elmúlt hetekben számtalanszor próbált elhívni egy rendes randevúra, de nem akartam tőle többet barátságnál, most viszont talán mégis szeretnék. Magam sem voltam benne biztos, de valamit tennem kellett, hogy elfelejthessem a szomszéd fiút.
- Jason, várj! – kiáltottam utána. Meglepődve fordult hátra. Gyors léptekkel átszeltem a kettőnk között lévő távolságot. – Mondanom kell valamit.
Izgalom csillogott a szemében. – Mondj!
Mélyen a szemébe néztem, és rájöttem, hogy amit közölni szeretnék vele, azt nem szavakkal kell elintéztem. Megragadtam a pólóját, és magamhoz rántottam. – Grace? – Volt még valami, amit mindenképp el szeretett volna mondani, de nem hagytam. Az ajkára tapasztottam az enyémet, és megcsókoltam. Igen, az egész iskola szeme láttára lesmároltam egy srácot. Éreztem, hogy Jason bizonytalanul csókol vissza, kezeit lassan a derekam köré fonta. – Mi a helyzet Cameronnal?
- Vele csak barátok vagyunk. Legalábbis azt hiszem!
- Akkor nem jön ide, hogy szétverje a képemet?
- Nem – feleltem.
Egy apró mosoly jelent meg az arcán, mielőtt megcsókolt volna. Ettől a ponttól hivatalosan is az iskolai üdvöskéjének barátnője voltam. Végre volt okuk a cicababáknak, hogy haragudjanak rám. Jason ugyanis szinte mindegyiküket elutasította. Én voltam az egyetlen lány, akit közel engedett magához, és talán ez mindkettőnk életét meg fogja változtatni, akár hosszú távon is.

Első díj!

5 megjegyzés:
Hatalmas köszönettel tartozom az I want you c.  blog szerzőinek az első díjamért.
Szabályok

1: Köszönd meg a díjat és tedd ki, hogy kitől kaptad.
2: Olvasd el annak a  blogját akitől kaptad.
3: Írj 12 dolgot az illető blogjáról.
4: Írj 12 dolgot a saját blogodról.
5: Válaszolj 12 kérdésre.
6: Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban.
7: Kommentelj annak a  blogjára  akitől a díjat kaptad, hiszen miden kinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, lényeg, hogy építő jellegű legyen.
8: Cseréljetek linket.
9: Tedd ki a "matricát" jól látható helyre.

12 dolog az I want you c. blogról:
1. Az első általam olvasott One Direction fanfic. (Nem vagyok 1D rajongó)
2. Érdekesnek találom a szereplők összeválogatását. One Direction és Trónok harca. Kíváncsi lettem.
3. Dany karaktere ütősre sikerült, bírom a hirtelen megszólalásait.
4. Niall karaktere nem fogott meg túlzottan, viszont Robot kedvelem.
5. A szereplőleírások jók, de én mindenképp bővíteném őket.
6. A fejezetek hosszúsága pont jó, de az elrendezéseken én változtatnék.
7. A design számomra egy kicsit túl rózsaszín, de a hiba minden bizonnyal bennem van.
8. Ezzel a párosítással semmiképp sem mondható sablon-sztorinak.
9. Én mindenképp folytatnám, mert még sok mindent ki lehet belőle hozni.
10. Nem a One Direction van teljesen a központban, ami ismételten egy jó pont.
11. Őszinte leszek, a 10. pont után elfogyott a mondandóm. Szóval elnézést kérek, én csak 10 pontot tudtam írni.

12 dolog a saját blogomról:
1. Életem legelső blogja.
2. Nem fanfiction, a történet és a szereplők a saját kitalációim.
3. Két szemszöges a sztori, viszont lehetséges, hogy lesznek meglepetés részek, amiben egy másik szereplő szemszögéből is megmutatok néhány dolgot, de ez csak egy távoli terv jelenleg.
4. Előfordulhatnak trágár kifejezések és +18-as jelenetek, később rengeteg lesz, idegrendszereket felkészíteni.
5. Lucky karaktere azért került bele, mert élek-halok a kutyákért, és szerettem volna, egy négylábúval színesíteni a történetet.
6.  Közeledik a 2000 megtekintés, aminek rettentően örülök.
7. Számomra ez az egyik legkedvesebb történetem, néhány személyes élményemet is bele tudom néha csempészni.
8. Rebecca karakterében a három legjobb barátnőm személyiségét igyekszem összegyúrni.
9. Viszonylag hosszú sztorit szeretnék kreálni belőle, még rengeteg ötlet van a tarsolyomban.
10. Lesznek még tragikus, megdöbbentő események is.
11. A fejléc javításra szorult, mert nem sikerült elég egyértelművé tennem a blogom címét, ezért még egyszer elnézést kérek.
12. Imádom, amikor Cameron szemszögéből írhatom a sztorit.

Válasz a 12 kérdésre:
1. Nem ő lesz a kedvenc szereplőm, annyi biztos.
2. Két egészen különböző karakterről beszélünk, de lehet belőle bármi.
3. Nekem kicsit túl rózsaszín, így nem igazán vagyok oda érte, de ez csak egy ember véleménye.
4. Érdekesnek találom, ahogy összeválogattad a szereplőket.
5. Igen, mindenképp, a tisztább átlátás kedvéért.
6. Ó én kifejezetten szeretem, ha vannak ilyen kifejezések. Szóval csak hajrá!
7. Nem kell aggódni szerintem a blog sorsa miatt. Mindenképp rengeteg olvasóra számíthatsz.
8. A képek pedig tényleg ötletesek, talán az elrendezésüket kellene átgondolni.
9. A formázáson javítanék egy kicsit, de a hosszúsággal nincs gond.
10. Ki fog borulni, de természetesen nem mutatja, és úgy tesz majd, mintha nem érdekelné.
11. Természetesen, az ő karakteréből is sok mindent ki lehet hozni.
12. Dany

Kérdések a blogommal kapcsolatban:
1. Ki a kedvenc karaktered, és miért?
2. Véleményed szerint kit fog választani végül Grace?
3. Mi a véleményed a designról?
4. Melyik rész tetszett eddig a legjobban?
5. Van olyan karakter, akit gyakrabban kéne szerepeltetnem?
6. A részek elrendezése megfelelő, nem túl hosszú, nem túl rövid?
7.Van olyan karakter, akinek a személye igazán megfogott? Ha igen, miért?
8. Melyik az a karakter, akit a legkevésbé kedveltél meg a fejezetek alatt?
9. Mit gondolsz, helyesen cselekszik Cameron, hogy távol tartja magától Gracet? Te mit tennél a helyében?
10. Grace helyében megpróbálnál továbbra is Cameron közelében maradni, vagy egyszerűen megpróbálnád elfelejteni?
11. Mi tetszik a legjobban a blogon?
12. Van olyan dolog, amit megváltoztatnál a blogomon?

Küldöm:
1. Szeretlek, te barom!
2. I, the Soldier
3. A holtak szigete
4. Gyilkos játszma
5. The Devil Within
6. Another World
7. Tanár Diák Kapcsolat
8. Cinderella csöpögős szerelmi történet, egy kis varázslattal megfűszerezve
9. A barátnőm hozzám költözött
10. A titkok mögött
11. Érted bolondulok
12.Történetek minden mennyiségben
layout by Milky Way